Minden alkalommal elhatározom, hogy legközelebb majd valami derűlátóbb dologról írok, mert nem szeretném, ha a blog olyan lenne, mint az agresszív kismalac. Aztán amíg fogalmazgatom a lelkes, csupa pozitív bejegyzést, richtig hogy előkerül valami, ami mellett nem szeretnék szó nélkül elmenni, mert fontosnak tartom. Ilyen a paradicsom téma, amit a 444.hu súrolt tegnap, és amitől máris "nahátozik" a Facebook látogatók naivabbik fele.
Szóval. A meghökkentő méretű (40000 ha), fentről fehéren világító bázis a dallamos Almeria nevet viseli. A város Andalúziában fekszik, és a Google-ben szemrevételezve a képtalálatokat, helyes kis üdülővárosnak tűnik. Ezt leszámítva azonban jobbára kietlen, homokos-sziklás-kaktuszos vidék volt egészen a múlt század közepéig. Ekkor a városka vezetősége úgy érezte, hogy valamit most már muszáj lépni a szegénység ellen, így körbenéztek, mijük van. A napsütés szó szerint szembetűnő volt, így előrulkkoltak az ötlettel, ami aztán feltette a várost a térképre, amint a fent linken is láthattátok. Kihaszálva az éghajlati adottságokat, nekiláttak zöldségeket (azon belül is elsősorban paradicsomot) termelni évszaktól függetlenül.
Almeria számítása bejött. Európa nagyon is vevő volt a télen-nyáron zöldségekre, amik vidáman piroslanak a szupermarketek polcain akár karácsonykor is. A városka gazdasága fellendült, a kellemetlenebb éghajlaton tengődő európaiak pedig vidáman tolhajták a paradicsomot, amikor csak kedvük szottyan rá. Akkor hol itt a baj? Nos, szokás szerint számos ponton, ember, növény és a környezet szempontjából is.
Ami az embert illeti, a paradicsombizniszben tevékenykedőkkel való bánásmód olyan messze van a méltányostól, mint Makó Jeruzsálemtől. Gyakorlatilag egy modern kori rabszolgaság valósul meg Spanyolországban, bár erről nem nagyon szeretünk tudomást venni. A munkások - többnyire bevándorlók - napi átlag 12 óra fizikai munkát végeznek a minimálbérnél kevesebb napi fizetségért. A végletekig nyomott fizetés a felvásárló üzletláncoknak köszönhető, illetve az átlagos európai fogyasztónak, akinek kell a téli paradicsom, de nem hajlandó érte eleget fizetni. Eközben az andalúziai melósok egészségtelen vegyszerekkel dolgoznak, tisztességes védőfelszerelésük nincs, sokan megérkezésükkor szembesülnek vele, hogy ígért fizetésükből csak egy részt kapnak meg, mert a többi automatikusan a szállásra megy el.
Ha már itt tartunk, a szállás nyomornegyedbe illő, emberhez méltatlan: földbe vájt, összetákolt, fóliával fedett kalibák, szemét mindehol. Lelépni persze nem egyszerű, hiszen a többség nem tartalákkal érkezik, hanem elkeseredéssel és eltökéltséggel, hogy otthon maradt családját ebből a munkából tartja majd el. Pénzük el- vagy visszautazni tehát nincs, így sokaknak a fóliaváros csapdává válik. Míg a spanyolországi munkások kínlódva keresik a betevőt, más országok gazdáinak (pl. a magyaroknak is) szintén meggyűlik a bajuk Almeria paradicsomával. A spanyolok a fentieknek köszönhetően ugyanis képesek úgy lenyomni az árakat, hogy akár még szezonban is meglepve tapasztalhatod, hogy a magyar paradicsom a drágább. Az árérzékeny magyar fogyasztó tehát azonnal az olcsóbb pakkért nyúl, ami a helyi termelőket hosszútávon tönkreteheti...
Az ottani munkásokon és a helyi gazdákon kívül persze más is tönkremegy. Ez a fajta gazdálkodás ugyanis nagyon nem tesz jót a környezetnek. Jellemzően az ekkora méretű gazdaságban monokultúrás termelés zajlik. Ez azt jelenti, hogy a munkát megkönnyítendő egyféle növényt termesztenek. Így ennek az egy fajtának az igényeire szabják a műtrágyát, az öntözést, mindent. Ez a termelőnek kényelmes, de ugyanakkor kockázatos is. Ha felüti a fejét valami speciális kártevő, amire nem rezisztens a növény, könnyen letarolhatja az egész gazdaságot, és tönkreteheti az egész termést, ami ilyen specializálódott gazdaságban anyagi csődöt jelent. Ezt megelőzendő még komolyabban peremtezik és vegyszerezik a növényeket, hogy biztosan megvédhessék a különböző fertőzésektől. (Amúgy ez sem jelent garanciát, ha a kártevő rezisztenssé válik a vegyszerre.) Ezeknek a vegyszereknek, plusz a műtrágyának egy része természetesen nem a növényben landol, hanem a talajvízben, szennyezve ezzel a vízkészletet. Más része viszont nagyon is a növényben landol - a vegyszermaradványok a paradicsomban is felfedezhetők. Azokkal a további vegyszerekkel együtt, melyek azért kerülnek rájuk, hogy túléljék a Spanyolorszából történő furikázást, és végül a polcon ugyanolyan feszesen és pirosan mosolyogjanak, mint szülősátrukban. A Spanyolországból Európa minden csücskébe robogó kamionok környezetszennyezését pedig már nem is említem.
Ez tehát a nyomasztó sztori a paradicsom mögött. Sajnos az összes téli, dobozos pari ennek a szisztémának a fennmaradását támogatja, így legegyszerűbb... Nem, egyáltalán nem egyszerű, de mondjuk legjobb venni egy nagy levegőt, és összeszorított fogakkal elhúzni a piros celofános sor előtt.
Aki a saját szemével akarja látni, annak ajánlom a lenti filmet. 00:24-től jön a paradicsomos rész, de érdemes megnézni az egészet elejétől a végéig, mert nagyon elgondolkodtató.
Források:
Utolsó kommentek